Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara – review

A bejegyzés eleje spoileres lesz, legalábbis ami a Tüskék és rózsák udvara trilógiát illeti, az Ezüst lángok udvaránál visszafogom magam. Előbbi esetén inkább egy átfogó képet szeretnék adni, hogy honnan és hogyan jutottunk/jutottam utóbbihoz, és az előzmények ismeretében milyen kép alakult ki bennem Maas legújabb regénye kapcsán. Sokáig ellenálltam a hype-nak, ami Maas tündéreit illeti.… Read More Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara – review

The wall of winnipeg and me – kritika

(Nem, nem fogom a magyar címén hívni, képtelen vagyok. Nem.) Korábban a 365 DAYS kapcsán írtam, hogy milyen szinten képes még mindig bestsellerek és top 10-es nézettséggel rendelkezők lenni azon… “romantikus” könyvek és/vagy filmek, amik kártékony, abúzusra, manipulációra alapozott, toxikus párkapcsolatot helyeznek a középpontba, és mindezt pozitív, szexi selyemköntösbe bújtatják, amikor masszívan károsak (és ezeket… Read More The wall of winnipeg and me – kritika

Titokzatos és tüzes (A chicagói maffiaháború 1.) – kritika

Időről-időre elkap egyfajta romantikus hullám, amikor többnyire ebbe a zsánerbe tartozó filmeket, sorozatokat nézek, könyveket olvasok. Általában ezek zömmel könnyed, szórakoztató kikapcsolódások és vannak köztük meglepően jól sikerült darabok. Példának okáért hetekkel – vagy hónapokkal? – korábban megnéztem a Crazy rich asianst. Az alapjául szolgáló könyvet nem olvastam, a Netflix viszont többször feldobta a 2018-as… Read More Titokzatos és tüzes (A chicagói maffiaháború 1.) – kritika

Arany és Ónix – kritika

Az utóbbi időben vágytam valamire, ami kicsit visszarepít a romantikus, titokzatos vámpírokhoz, felidézve J. R. Ward regényeit. Emellett nyilván az aktuálisan akciós kínálat körül legyeskedtem, mert így szokott a legkönnyebben eddig felfedezetlen érdekesség a radarom hatósugarába esni. Így akadtam rá Hercz Júlia Arany és Ónix regényére, ami a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regényeként jelent… Read More Arany és Ónix – kritika